Hírek

Az országos elismeréseket Tiszakécskén adták át a rendszeres véradóknak

2022.12.16.

A szervezet 1939 óta vesz részt a térítés mentes véradás szervezésében, és évente mintegy húszezer véradót tud sikeresen véradásra invitálni.

A rendezvényt a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezetének megyei igazgatója, Lipóthné Komjáti Andrea nyitotta meg. A megyei igazgató köszönetet mondott a rendezvényen megjelent rendszeres véradóknak, akik megyei szinten kilenc területről érkeztek az ünnepségre. Dr. Tóth Gábor a szervezet megyei elnöke kiemelte, hogy a véradóknak milyen fontos szerepe van a rászoruló, beteg emberek felépülésében, és ezért a szerepvállalásért külön köszönetet mondott. Dr. Havassy Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal igazgatója beszédében a véradásokon szerzett tapasztaltairól és a jó hangulatról beszélt, ami övezi a szervezet tevékenységét. A véradáson dolgozó kolléganők segítőkészségét, odaadó hozzáállását méltatta, ami nagymértékben megkönnyíti a munkát számukra, és a véradóknak egyaránt. A köszöntő beszédek után a véradáshoz kapcsolódó országos kitüntetések kiosztására került sor. A Vöröskereszt Tevékenységéért Kitüntetés Bronz fokozatát idén Bálint Sándorné kapta, aki tanulmányai elvégzése óta aktív tagja a Vöröskeresztnek. Ezt az elismerést az kaphatja, aki azon túl, hogy a Vöröskereszt tagja, és a választott testületekben, illetve különböző szakterületeken több éve kiemelkedő, aktív tevékenységet végez. Szintén ebben a díjban részesült Tóthné Varga Regina, aki alapszervezeti titkár Tabdin, és területi vezetőségi tag is. Szervező munkájának köszönhetően sikerült állandósítani a lakosság számához mérten igen magas tagsági létszámot. Véradó Mozgalomért Emlékérmet kapott Pintér Istvánné Répási Éva, kunadacsi önkéntes véradásszervező. Az elismerést a véradó mozgalom érdekében végzett több éves kimagasló szervezői tevékenységéért kapta. Lajdi Anett, a Bajai Szent Rókus Kórház Transzfúziós Osztályának szakaszisztense kapta meg az Elismerő Oklevél a Véradásszervezést Támogató Egészségügyi Dolgozó Részére elismerést. Ő a szolgálatkészség, a segíteni akarás, sokszor a megoldás maga – mondta róla Lipóthné Komjáti Andrea. Az állam általi elismerésként megítélt Pro Vita-díj azoknak a teljes vért adó önkéntes véradóknak adható, akik nők esetében legalább hatvan alkalommal, férfiak esetében legalább nyolcvan alkalommal adtak vért. Idén ezt a díjat Beregszászi László, kecskeméti véradó érdemelte ki, aki először 19 éves korában, sorkatonaként adott vért, majd leszerelését követően megmaradt segíteni akarása ezen a területen. 12 év után hivatalos katonaként ismét rendszeresen a véradások látogatója lett. Jelenleg nyugdíjas, de az évenkénti négy-öt véradást mindig betervezi a programjai közé. A megyei igazgató a díjak és elismerő oklevelek átadása után minden jelen lévő véradónak egy kis ajándék csomaggal kedveskedett, megköszönve ezzel áldozatos hozzájárulásukat és segítő szándékukat. A rendezvény hangulatát Radics Sándor cimbalomművész színesítette, aki játékával igazi ünnepi hangulatot idézett a terembe. A szervezők az ünneplést közös pezsgő koccintással és ebéddel zárták, és arra biztatták a véradókat, hogy továbbra is őrizzék meg ezt a jó szokásukat, és lehetőségükhöz képest terjesszék a baráti, családi körben a véradás szükségességét.