Hírek

Egy szimulált baleset mentési akcióját nézték végig a kecskeméti diákok

2021.09.29.

Egy megtörtént halálos balesetet „játszottak el” szerda délelőtt Kecskemét központjában, a szimulációt körülbelül kétszáz diák nézte végig. Érdekesség, hogy a súlyos sérültet alakító fiatal hölgy mentőtisztnek tanul.

Szerdán egész délelőttre lezárták a Deák teret Kecskeméten, ahol Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának szervezésében a Katasztrófavédelem, a Mentőszolgálat és a Magyar Vöröskereszt részvételével tartottak körülbelül kétszáz meghívott középiskolás diáknak baleseti szimulációt.

Az eső vigasztalanul esett, az ég is szürke volt, így az időjárás is meglehetősen komor háttérrel szolgált az egyébként sem vidám témához.

Kiss Vivien, a Semmelweis Egyetem harmadéves mentőtiszt szakirányos hallgatója alakította a súlyosan sérült utast. Még középiskolás éveiben kezdett el önkénteskedni a Magyar Vöröskeresztnél, sok hasonló rendezvényen vett már részt, és most a kecskeméti szimulációra is hívták, ő pedig örömmel jött. – Nagyon szeretem ezeket, nagyon jól éreztem magam. Számomra ez jó lehetőség a tapasztalatszerzésre, hiszen azt is látom, milyen sérültnek lenni amellett, hogy tanulom az ellátói oldal feladatait. Persze egy igazi balesetre nem lehet teljes mértékben felkészülni, de azért az ilyen alkalmaknak is van tétje. Csak itt még lehet hibázni, hogy aztán ebből tanulva a való életben már mindent jól csináljunk – mondta mosolyogva, már „karcolásos-smink” nélkül Vivien. Kijelentette: természetesen a vér látványa és a stresszesebb szituációk sem ijesztik meg, hiszen akkor nem választotta volna a mentős hivatást.

Mucsi Réka, a Katona József diákja volt a szimulációban az a felelőtlen sofőr, aki vezetés közben telefonozott, és akit aztán a rendőrök vittek el, bilinccsel a kezén. Réka még általános iskolásként egy szakkörön sajátította el az elsősegély-nyújtás alapjait, majd ő is elkezdett önkénteskedni a Vöröskeresztnél. – Azért is hasznos egy ilyen szimuláció, mert megmutatja, miként kell cselekedni egy balesetnél, és hogyan nem hátráltatjuk a mentők, tűzoltók munkáját, akik neked próbálnak segíteni. Nekem is nagyon jó élmény volt – tette hozzá a középiskolás diák.